Kedvező napok a hajvágáshoz 2024-re


Holdnaptár

Szép napot!

Érdeklődnék melyek a kedvező napok a hajvágáshoz 2024-ben?

 

 


Válasz


Kedves Márti!

Még novemberben elkészítettem az idei Hajvágási naptárt és már az Életerő januári számában meg is jelent. Ez a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének  a lapja. Leadtam a Természetgyógyász Magazinnak is. Még nap kaptam meg a januári számukat. A szöveges részt nem tudom átküldeni, mert erre köt a velük kötött szerződés. A dátumok az alábbiak, de kérem, hogy ne sokszorosítsa, mert akkor nem kapom meg az írásomért járó pénzt.

A kedvező, 2024.évi hajvágási időpontoknál, az „A” pontnál lévő időpontokban van a Hold, Oroszlán jegyben való tartózkodása, és ilyenkor gyorsabban és erősebben nő a haj, s ezért nem lesz olyan tartós a frizura, de erősebb lesz a haj.. A „B” pont alatt a Hold Szűz jegyben való tartózkodásának ideje van megadva, és ilyenkor szintén erősíti a hajat, és hajhagymákat, de nem nő olyan gyorsan, ha ekkor vágják le, viszont tartósabb lesz a dauer, vagy a más eljárással kialakított frizura.


A kedvező, 2024.évi hajvágási időpontoknál, „A” pont alatt a Hold, Oroszlán jegyben való tartózkodása, a „B” pont alatt a Szűz jegyben való tartózkodásának ideje van megadva.


B/. 2023. December 31-én 12 órától, 2024. Jan. 03-án 00 óráig


A/. 2024.Január 25-én 08 órától, Január 27-én 20 óráig

B/. 2024.Január 27-én 20 órától, Január 30-án 09 óráig


A/. 2024.Február 21-én 14 órától, Február 24-én 04 óráig

B/. 2024.Február 24-én 04 órától, Február 26-án 16 óráig


A/. 2024.Március 19-én 20 órától, Március 22-én 08 óráig

B/. 2024.Március 22-én 08 órától, Március 24-én 22 óráig


A/. 2024. Április 16-án 04 órától, Április 18-án 18 óráig

B/. 2024. Április 18-án 12 órától, Április 21-én 04 óráig


A/. 2024. Május 13-án 12 órától, Május 15-én 24 óráig

B/. 2024. Május 15-én 24 órától, Május 18-án 12 óráig


A/. 2024. Június 09-én 24 órától, Június 12-én 01 óráig

B/. 2024. Június 12-én 01 órától, Június 14-én 20 óráig


A/. 2024. Július 07-én 03 órától, Július 09-én 15 óráig

B/. 2024. Július 09-én 15 órától, Július 12-én 03 óráig


A/. 2024. Augusztus 03-án 12 órától, Augusztus 05-én 23 óráig

B/. 2024. Augusztus 05-én 23 órától, Augusztus 08-án 11 óráig


A/. 2024. Augusztus 30-án 19 órától, Szept. 02-án 07 óráig

B/. 2024. Szeptember 02-án 07 órától, Szept. 08-án 18 óráig


A/. 2024. Szeptember 27-én 01 órától, Szept. 29-én 11 óráig

B/. 2024. Szeptember -29-én 11 órától, Október 02-én 01 óráig


A/. 2024. Október 24-én 05 órától, Október 26-án 17 óráig

B/. 2024. Október 26-án 17 órától, Október 29-én 04 óráig


A/. 2024. November 20-án 14 órától, November 23-án 02 óráig

B/. 2024. November 23-án 02 órától, November 25-én 12 óráig


A/. 2024. December 18-án 04 órától, December 20-án 08 óráig

B/. 2024. December 20-án 08 órától, December 22-én 20 óráig


Azt megjegyzésként kell írnom, hogy a hajat erőteljesen roncsoló festés, dauer, vasalás, formázóhab, és hasonló beavatkozások esetén nem várható el olyan tökéletes hatás még ezeken a napokon sem. Mindenesetre az ilyen beavatkozásokat használóknál is jelentkezik a pozitív hatás, de nem olyan meghatározóan, mint azoknál, akik nem roncsolják valamilyen beavatkozással a hajstruktúrájukat. Ugyanez vonatkozik a klóros csapvízben, vagy ilyen csapvízzel való hajmosásra is. Az esővíz a legjobb a természetes hajmosásra, de más vizek is csak akkor jók, ha legalább klór mentesítjük, a fej- és hajmosó csapi és egyéb vizeket, akkor már sokat tettünk azért, hogy még erősebb legyen a hajunk. Az energetizált ro.-víz (ro = reverz ozmózis, azaz magyarul: fordított ozmózisos eljárással tisztított víz!) a legjobb a hajmosására és hajöblítésre, ami minden évszakban elérhető, (újabban „Kávéfőző víz” néven bioboltokban két literes kiszerelésben árusítják!) de ha havat olvasztunk fel és azt megfelelő hőmérsékletűre felmelegítjük, akkor azzal is sokat tettünk fejbőrünk és hajhagymáink egészségéért.

Remélem, hogy tudtam segíteni.

Üdvözlettel: László  

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat