Rheumatoid arthritis, autoimmun betegség


Táplálkozás életmódbeli változtatással lehet-e változtatni ezen a helyzeten?

Kedves Doktor úr!
Saját helyzetem miatt fordulok Önhöz. 22 éves nő vagyok, közel két hónapja bedagadt a jobb térdem minden előzetes baleset nélkül. Azóta megjártam az Uzsoki kórház ortopédia osztályát, ahol porckopást állapítottak meg és porcerősítőt írtak fel. Ezután elmentem egy reumatológushoz az ORFI-ba, aki szerint nem porckopásom van, hanem rheumatoid arthritis, azaz valamilyen autoimmun betegség. Ezt személyes kérdései és válaszaim alapján, immunológiai vérvételes vizsgálat alapján, kéz, láb és mellkas röntgen alapján, valamint teljes labor vizsgálat alapján állapította meg. Szteroidos injekciót kaptam közvetlen a térdembe hátha segít, de nem fejtette ki azóta annyira a hatását, még mindig dagadt a lábam. Mindkét helyen megkérdeztem, hogy a táplálkozásomon, életmódomon való változtatás tudna-e segíteni az egész helyzet megoldásában, de mindkét helyen azt mondták, hogy nem. Emiatt gondoltam, hogy megkérdezem Önt, azaz, hogy ezen a helyzeten tudnék-e változtatni? Önről egy kineziológus ismerősömön keresztül hallottam, aki számos videóját végig nézte, küldött Önhöz már pácienseket és jó visszajelzéseket hallott Önről. Többek között azt is elmesélte, hogy Ön szerint nincs autoimmun betegség, azaz a táplálkozással lehet változtatni akár a helyzetemen. Szóval fő kérdésem, hogy táplálkozásom módosításával, életmódom változtatásával lehet-e ezen az autoimmun betegségen változtatni?Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel,Polereczki Fanni


Válasz


Kedves Fanny!

Az Ön fiatal kora is azt mutatja, hogy el van savasodva. Ha valaki nem mozog eleget ebben a korban, akkor fokozottabban jelenik meg a szervezetében reumatikus betegség. Az Ön szervezete 29 éves korig még fejlődésben van, de ez a fejlődés gátolt! Gátolt lehet a mozgáshiánytól, gátolt lehet az elektroszmog különböző fajtáitól. Gátolt lehet a szervezetében lévő kevés vitaminoktól és kevés ásványi anyagoktól, kevés nyomelemektől. A betegséget előidézheti munkahelyi ártalom is, melyről tudnom kellene, hogy mivel foglakozik, mi a hobbija? Előidézheti a problémáját a túl sok vízben tartózkodás.

Ha nem a vércsoportja szerint táplálkozik, akkor az is problémát jelenthet, mert a 0-s és az A-s vércsoportúaknál a  burgonyás ételek okoznak ilyen problémákat, már fiatal korban is. A B-seknél és AB-seknél a csirkehús idéz elő hasonló tüneteket.

A z ilyen betegség és a vércsoportok összefüggéseit a hivatalos orvoslás nem ismeri el, s így nem is ismeri fel. Keringési zavar is lehet a háttérben, ha agglutinációt előidéző, a vércsoportjának nem megfelelő ételeket fogyaszt, mert pl. a 0-ásoknál, de szinte minden vércsoportnál a pasztőrözött tej, a pasztőrözött és homogénezett tej- és tejtermékek fogyasztása is előidézheti a problémáját.

Amint látja sok kérdés van , amire meg kellene válaszolnia, hogy részletes és teljes terápiát tudjak adni Önnek. A leg megfelelőbb az lenne, ha mihamarabb felkeresne valamelyik rendelésemen és hozná az eddigi leleteit, vérképeit, melyeknek ismeretében már el lehet indítani Önt a gyógyuláshoz vezető útra, melyhez az is kell, hogy Ön vállalja, hogy mindent megcsinál és mindent betart, amit a körülmények ismeretében javasolni fogok Önnek!

Remélem tudtam segíteni. Várom mielőbbi jelentkezését.

Tisztelettel: ’ Dr.Weixl-Várhegyi László, alternatív-, népi- és természetgyógyász

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat