Aluminium?


Aluminium

Mivel tudom kikerulni az aluminiumot a szevezetembol


Válasz


Kedves Ibolya!

 Sajnos sok nehézfém is  kerül a szervezetünkbe, de ezeket különböző módszerekkel ki tudjuk vezetni a szervezetünkből, s  az egyik az én gravitációs lábgyógyító eljárásom. Az alumínium, viszont könnyűfém, de fém és az is nehezebb a test átlagos fajsúlyánál, azért az is lerakódik a lábban és arra is hatásos a gravitációs lábgyógyító eljárásom, ahol a derekunk vízszintesen van, a combunk ferdén felfelé  van és a térdünkkel egy magasságban van a fejünk. Az alsó lábszárunk ferdén felfelé mutatóan alá van támasztva és a boka viszont kb 20-25 cm-el magasabban kell, hogy legyen a térdnél. 30 percig tart az így fekvés és fekvés alatt a lábfejeket előre-hátra mozgatni kell és a bokából meg kell körözni is jobbra is és balra is váltogatva ezt a háromféle lábfejmozgatást. Ilyenkor a talpban, lábfejben, lábszárban lévő fémek a vérárammal a vesénél kiszűrődnek és a vizelettel távoznak. Ehhez jó vese is kell, amihez desztilláltvizet kell fogyasztanunk tisztán, valamint javasolt Goji bogyó-t fogyasztani, vagy annak a forrázatát, de a bogyót ekkor is meg kell enni.

A másik módszert nemzetközi természetgyógyászatból vettem át és nagyon jól bevált. Sajnos az alumínium megtámadja az agyat és az idegrendszert is, ahonnan nagyon nehéz, vagy ilyen mostani életmóddal egyáltalán nem lehet eltávolítani. Fontos a megelőzés! Ki kell dobni minden alumínium étkészletet, evőeszközt, edény, poharat a háztartásból. Ne vegyünk alu fóliába csomagolt édességet, meg élelmiszereket se! Sok agyi - és idegrendszeri problémát idéz elő a szervezetben lévő alumínium. nemzetközi kutatók felfedezték, hogy a dohányosoknál a nagyszámú tüdőrák mellett, amit az égő cigaretta kátránytartalma okoz, van jó oldala is, de csak azoknál, akik keveset dohányoznak. Ez pedig a nikotin! A nikotin ugyanis alumíniumtalanítja a szervezetet!! Ez először számomra is hihetetlen volt, de most már sok gyógyult eset bizonyítja, hogy milyen eredményes, az alumínium okozta demencia, Alzheimer-kór és más idegrendszeri betegségek gyógyításában! Mint minden ilyen helyzetben más gyógyhatású anyagoknál, itt is a minőség és a hatóanyag tartalom, azaz a dózis fontos!

Patikákban lehet kapni"NiQuitin" tablettát, amelyből a kisebb dózisú a jobb, ez pedig az 1,5 mg-os, préselt szopogató tabletta. Úgy 2600.-Ft körül van az ára, ami patikánként eltérő. Ezt a dohányosoknak készítették, hogy naponta szopogassanak el fele annyi mennyiséget, mint, ahány szál cigit naponta elszívtak. Az erős dohányosoknak a 4 mg-osat kell szopogatni, ha le akarnak szokni. Az elszopogatott nikotin tabletta nem csak a dohányzásról szoktat le, hanem összeszedi a szervezetben, különösen az idegrendszerben lévő alumíniumot a nem dohányosoknál is, és egy, vagy két doboz NiQuitin elfogyasztásával ki tudjuk magunkat tisztítani ettől a könnyűfémtől. Az idősebbekben több alumínium lehet, ők a 4 mg-osból kell, hogy ennyit elszopogassanak, úgy napi 2 tablettás szopogatással. Nincs rossz íze, de nem kell túl sokáig használni. Eddig mindenki -jómagam is- arról számolt be, hogy ismét kevéssé felejt el dolgokat. Jobban és pontosabban emlékezik régi dolgokra. Ismét megtalálják a régóta elveszettnek hitt dolgaikat. Elmúlnak a rendszeres fejfájásaik, stb. Szívprobléma esetén nem szabad szopogatni a nikotin tablettát. Máj- és vesebetegségnél, pajzsmirigy megbetegedésnél, gyomor- ill. nyelőcső betegségnél, mellékvese daganatoknál tilos. Ha valaki állapotos, vagy szoptat, akkor azoknál sem javasolnám ezt a fajta módszert, amíg át nem estek az életük ezen szakaszán, s utána is csak akkor, ha nem állnak fel az előbb felsorolt problémák.

Remélem, hogy tudtam segíteni.

Tisztelettel és üdvözlettel: László

Rólunk

A termeszetdoktor.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatban érdeklődőknek iránymutatást és új információkat adhassunk.

Várhegyi László természetgyógyász publikációival az életmóddal elkövethető egészség-károsításokra segít felhívni a figyelmet, melyet előadásaival, videóival, illetve a nyilvános kérdésekre adott válaszaival próbál továbbítani az ezirányú érdeklődők felé.

Személyes konzultációi alkalmával lehetőséget ad mindenkinek arra is, hogy közösen keressék meg az életmódbeli buktatókat és együtt találjanak rá személyre szabott megoldásokat.

Receptgyűjteményünkkel igyekszünk színesíteni a háziasszonyok repertoárját egészséges és gyorsan elkészíthető ételekkel.

Köszönjük, hogy oldalunkat olvassa!

A termeszetdoktor.hu oldalain olvasható információk, tanácsok, szolgáltatások nem helyettesíthetik az orvosi véleményt, ezért kérjük, hogy minden panaszával forduljon szakorvoshoz!

Az oldalon való böngészéshez Firefox használata ajánlott. 

adatkezelési nyilv. szám: NAIH-100315/2016.


Legutolsó kérdések

Petefészek ciszta
2024-04-21 12:49:46

Petefészek ciszta
2024-04-21 08:59:55

Vetélés
2024-04-20 23:05:53

MINDEN KÉRDÉS

Kapcsolat